2010. május 2., vasárnap

Április utolsó napja

Itt Svédországban nagy hagyománya van április utolsó napjának. Valborgsmässoafton-nak hívják ezt a napot, ne kérdezzétek, hogy mit jelent. Ilyenkor nagy máglyákat gyújtanak meg, és hajnalig ünnepelnek.
A hagyomány szerint ezek a máglyák a boszorkányok és a vadállatok elűzésére szolgált. Manapság már inkább a tél elbúcsúztatását, a tavasz közeledtét jelenti. Ezért is gyűjtik össze a kertekből a leveleket, a lemetszett gallyakat, és ebből rakják meg a máglyát.
Itt a lakótelepen is volt egy hatalmas farakás, ingyen hot dog (ez nem maradhat el), üdítő, zene. Mint ahogy tavaly, most is volt édesség eső: az egyik épület tetejéről dobáltak le cukorkákat, kis csokikat a kisgyerekek nagy örömére.
Ilyenkor egyáltalán nem ritka a tűzijáték illetve a petárda sem, ami szerintem nem túl szerencsés. Akár merre lép az ember, petárdát lehet hallani, szegény gyerekek, nem tudják, hova bújjanak a durrogó hangok elől.
A nagyobb egyetemi városokban állítólag hatalmas partik vannak ilyenkor. Uppsalaban például délután már csak részeg fiatalt lehet látni, és ugrásszerűen megnő az erőszakos cselekmények száma.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése