2010. július 31., szombat

Híres svéd márkák -IKEA

Az IKEA az egész világon ismert, kedvelt, népszerű - és persze óriási bevételt produkál. Kevesen tudják azonban, hogy egy igazán különös férfi áll mögötte: Ingvar Kamprad ma bolygónk egyik legvagyonosabb embere, mégis rendkívül puritán életet él.

Az IKEA története 1926-ban indult el, amikor az alapító, Ingvar Kamprad megszületett Smaland tartományban, Dél-Svédországban. Ingvar egy Elmtaryd nevű farmon nőtt fel, közel Agunnaryd faluhoz.



5 éves korában Ingvar Kamprad gyufát kezdett el árulni a szomszédoknak, és 2 évvel később biciklijével már a környező városokban is folytatta az értékesítést. Felfedezte, hogy alacsony áron juthat hozzá a gyufához nagytételben, Stockholmban, és így nagyon kedvező áron adhatja tovább egyesével, miközben még mindig jó profitot ér el. A gyufán túl aztán elkezdett virágmagokat, üdvözlőkártyákat, karácsonyfadíszeket, később pedig ceruzát és golyóstollat is árulni.
1943-ban, 17 éves korában Ingvar Kamprad pénzt kapott édesapjától, sikeres iskolai eredményeiért. Ezt a pénzt használta arra, hogy saját vállalkozásba kezdjen.
Az IKEA név az alapító monogramjából (I.K.) és Elmtaryd (E), vagyis a farm, valamint Agunnaryd (A) -a falu, ahol Ingvar felnőtt- kezdőbetűiből tevődik össze. Az IKEA -azaz Kamprad- kezdetben tollat, pénztárcát, képkeretet, órát, ékszert és nylon harisnyát árult alacsony áron.
A fiatal vállalkozó néhány hónappal később már nem tudott egyénileg eleget tenni az eladásoknak, ezért elkezdte hirdetni a termékeit a helyi lapban, és postai úton juttatta el azokat a vásárlókhoz. A helyi tejesember furgonját használta arra, hogy a közeli vasútállomásra szállítsa a termékeket.
A kínálatba 1948-ban kerültek be az egyszerűbb bútorok, és annyira kedveltté váltak, hogy három évvel később Kamprad már csak lakberendezési tárgyakat forgalmazott.
A bútort a közeli erdőkben tevékenykedő helyi gyártók készítették. A piac jól reagál rájuk, ezért a választék gyorsan bővült. Ezt természetesen nem nézték jó szemmel a versenytársak, ezért rávették az IKEA szállítóit, hogy bojkottálják Kamprad üzletét.
A konkurencia akciója azonban visszafelé sült el, mert Kamprad ekkor döntött úgy, hogy tervezőket szerződtet, és saját termékekkel lép a piacra, ráadásul külföldön keresett minőségi gyártókat.
A vállalati legenda szerint így született meg a lapraszerelt bútorok ötlete is: az egyik alkalmazott lecsavarozta egy LÖVET- asztal lábait, hogy beférjen a vevő autójába. Ezzel költséget és rakteret lehetett megtakarítani, csökkenteni tudták az árakat is. 1951-ben Kamprad felismerte, hogy egy katalógus segítségével több bútort tud eladni. Gyakorlatilag ekkor jelent meg az IKEA katalógus, amit ma is ismerünk.
1953-ban jelent meg az IKEA bemutató-üzlete a svédországi Almhultben. Ez volt az első alkalom, hogy a vásárlók megnézhették és megérinthették a termékeket, mielőtt megrendelték volna azokat. A bemutatótér ötlete szintén a riválisokkal folytatott árháborúnak köszönhető. Mind az IKEA, mind a konkurencia olyannyira csökkentették az árakat, hogy az már a minőség rovására kezdett menni. A bemutatótér megnyitásával Kamprad bebizonyította, hogy az alacsony árú termékek is funkcionálisak, és megfelelő a minőségük.
1958-ban nyílt meg az első IKEA áruház Svédországban, Almhultben. A bolt 6 700 m2-en kínált lakberendezési cikkeket- akkoriban ez volt a legnagyobb bútort bemutató áruház egész Skandináviában. Egy évvel később már a 100. IKEA- dolgozó is bekerült a csapatba.
1969-ben nyílik az első külföldi üzlet: IKEA megérkezik Dániába, 1973-ban Svájcba, 1975-ben pedig Ausztráliába is.
Ingvar Kamprad 1976-ban írta meg legendássá vált könyvét, az "Egy bútorkereskedő testamentuma" című művet, melyben leírja az IKEA vízióját és üzleti elképzelését, és ezzel erősen befolyásolja az IKEA-kultúra fejlődését és vitalitását. Tíz évre rá, 1986-ban Kamprad visszavonul a Csoport vezetéséből, és az anyavállalat INGKA Holding B.V. tanácsadója lett. Az alapítás óta eltelt évtizedekben az IKEA Csoport több mint 120 ezer munkatársat számláló kereskedővé vált, amelynek 24 országban/területen vannak áruházai, és amelyek összesen évi 21,1 milliárd eurót forgalmaznak.
Ingvar Kamprad, egy olyan tulajdonosi szerkezetet akart kialakítani, amit a függetlenség és a hosszútávú megközelítés jellemez. Ezért 1982 óta az IKEA egy alapítvány tulajdonában van. Hivatalosan tehát egy hollandiai cég kezeli az IKEA ügyeit, és Kamprad csak egy kisebb részt tulajdonol, a többi az INGKA nevű alapítványé, amelynek ő a kuratóriumi elnöke.
A Forbes magazin 2009-es listája szerint a 83 éves Kamprad a világ 5. leggazdagabb embere, 22 milliárd dollárosra -4160 milliárd forint- becsült vagyonával.
A pletykák szerint azonban mégsem él luxuséletet: garázsában egy 15 éves Volvo áll, ha repül, akkor is turistaosztályon utazik, gyakran jár tömegközlekedéssel (ekkor igénybe veszi a nyugdíjas kedvezményt), és a lapok mindkét oldalát teleírja. Rendszeresen ebédel az IKEA-éttermekben, és bútorait is saját áruházláncában vásárolja.



Campradot azonban ez büszkeséggel tölti el, hiszen így legalább nem szakadt el az általa alapított cég íratlan szabályaitól és hagyományaitól. Mindezek mellett Provence-ban szőlészete van, Svédországban pedig egy hatalmas farm tulajdonosa.
Ugyanakkor néhány éve azzal támadták, hogy fiatalon tagja volt a svéd fasiszta pártnak (melynek egyik vezetőjével baráti kapcsolatot is ápolt). Önéletrajzi könyvében azt állította, hogy csak néhány gyűlésen vett részt, utólag megbánta az egészet, és bocsánatot is kért mindazoktól, akiket politikai tevékenységével esetleg megbántott.

(forrás: Penzcentrum.hu)

2010. július 21., szerda

Egy kis tudomány - Skandináviából

Hogy ne csak rólunk szóljon a blog! :)

Kőkori műpénisz kerülhetett elő egy svéd ásatáson

Ma már bárki bármilyen szexuális kiegészítőhöz könnyedén hozzájuthat, svéd archeológusok azonban egy nem mindennapi leletről számoltak be: a motalai lelőhelyen egy csontból formázott, fallosz alakú tárgyat találtak a kutatók. Abban azonban nem száz százalékig biztosak, hogy az eszközt valóban szexuális célokra használták.
A svéd felfedezés annyira új, hogy a kutatóknak még nem volt idejük rá, hogy egy tudományos folyóiratban is publikálják eredményeiket - ez azonban várhatóan nem fog elmaradni. A fallosz alakú csontfaragványt a motalai lelőhelyen ásták ki, amely gazdag lelőhelye a Krisztus előtt 4-6000 évvel ezelőtt készült kőkori tárgyaknak. A területen már számos más csontmaradvány is előkerült - ezek egy évezred alatt általában elporladnak, de a lelőhely különlegessége miatt itt jó állapotban megőrződnek a különféle tárgyak - írja LiveScience beszámolója.
"A csontmaradvány alakját elnézve nehéz nem egyetlen dologra gondolni: aligha juthat az embernek más az eszébe, minthogy egy műfalloszt lát, azt azonban, hogy valóban az-e, nem tudjuk igazolni. Az akkori emberek mindenesetre ugyanolyannak kellett hogy lássák, mint amilyennek mi" - írta blogbejegyzésében az egyik svéd archeológus, dr. Martin Rundkvist.

A megtalált csontmaradvány:


A svéd National Heritage Board oldalán egyébként megtekinthető minden olyan lelet, amelyet az utóbbi időben találtak arrafelé. A csontból készített műpéniszről szintén olvasható itt egy hosszabb bejegyzés, bár ez svédül van.
"Szerves anyagból készített tárgyról van szó, ezért olyan különleges - ilyet általában nem szoktunk találni, ez a lelőhely azonban kivételt jelent ebből a szempontból. Nagyon jól megőrződnek itt az anyagok, hiszen a közeli folyó miatt üledékes és agyagos itt a talaj" - mondta a LiveScience-nek Göran Gruber, a National Heritage Board munkatársa.
A csontfallosz 10,5 centiméter hosszú - ez a méret nem túl nagy, és elképzelhető az eszköz olyan felhasználási módja is, amely egyáltalán nem szexuális jellegű. A tárgy átmérője két centiméteres.
Nem ez az első alkalom, hogy hasonló fallikus tárgy kerül elő az őskorból - Németországban 2005-ben ástak elő hasonló, péniszalakú tárgyat a LiveScience beszámolója szerint. Ennek ellenére, épp elég nagy meglepetés volt ez a svéd kutatóknak: "Itt még soha senki nem látott hasonlót, de Észak-Európában vagy a skandináv ásatásokon sem tudunk róla, hogy bármi ilyesmi előkerült volna" - mondta Gruber.



Forrás: Origo

2010. július 12., hétfő

Svéd életkép - videóban!

Kincsi megcsillogtatja énektudását:


szólj hozzá: Kincső énekel!


És balettozni is tudunk:


szólj hozzá: balett óra


Kacsaetetés - rengeteg madárral! És nagyon rámenősek:


szólj hozzá: kacsa etetés


2010. július 9., péntek

Toxémia - kicsit másképp

Az egyik ügyeletben olyan eset történt, ami nem sokszor egy orvos pályafutásában. Talán egyszer sem.

Szokványos történet, legalábbis az elején: 31 hetes primipara bekerül a kórházba proteinuria és hypertonia miatt. A nagylabor negatív. A hétvégi ügyeletben egyszer csak elkezd panaszkodni jobb old. subcostalis fájdalomra. Az UH, CTG norm., az akut nagylabor teljesen rendben van. Kap a páciens egy kis erősebb analgetikumot, de a panaszai csak nem akarnak múlni. Az ügyeletes kolléga döntést hoz : sectio! És milyen jól tette!
A műtét jól sikerült, a koraszülött jól volt. A kismama is relatíve jól érezte magát – az elején. A sectio délután volt, másnap hajnalban ismételten rosszul volt a beteg. Rövid tanakodás után az ITO-ra kerültát, közben megjött a kontroll nagylabor eredménye is – ami katasztrofális volt. Az összes érték többszörösen meghaladta a normálét!
Ekkor vettem át az ügyeletet. Először is csináltattunk egy CT-t, hogy kizárjuk egy esetleges májvérzést, az szerencsére rendben volt. A kismama egyébként klinikailag jobban lett, csak fáradságra panaszkodott. A pár óra után levett kontroll vérkép nem mutatott javulást, és elkezdett oliguriás lenni, aztán anuriás lett. Ekkor gondolta az intenzíves kolléga, hogy most már nem a mi kompetenciánk az eset, és helikopterral átkerült a kismama Stockholmba. A diagnózis: többszervi elégtelenség. Röviddel ezután átkerült egy másik kórházba, ahol hamarosan kiderült, hogy itt gyakorlatilag már csak a májtranszplantáció segít. Megindult a donor keresése, és nagy szerencséjére hamarosan lett is egy új máj. A posztop 4. napon történt a transzplantáció, ami jól sikerült, és komplikációmentesen zajlott a lábadozás is.
Már egy pár hónap eltelt azóta, és mind az anyuka, mind az újszülött jól érzi magát. Az anyuka blogot vezet, ami nagy népszerűségnek örvend. Persze lecsapott a témára a bulvár is, több cikk jelent meg az esettel kapcsolatban, és persze bűnbakot keresnek. Amit meg is találtak – a védőnő személyében. Mert kiderült, hogy a gondozáson ugyan megmérte a vérnyomást, de nem csinált vizelettesztet, aminek meglétével ugyebár nem lehetett volna megelőzni, illetve megváltoztatni – sajnos - a lefolyás fulmináns jellegét.
Utólag kiderült, hogy Svédországban az utóbbi 50 évben ilyen nem fordult elő. Az USA-ban pedig az elmúlt 30 évben 8 májtranszplantációval végződő eset volt.

2010. július 6., kedd

2010. július 4., vasárnap

It’s my life, csikizd a cicim!


Most már itt is igazi nyár van, értsd ez alatt, hogy is tombol a 30 fokos kánikula. Tavaly ekkor voltunk otthon, úgyhogy nem volt lehetőségünk megtapasztalni a hudiksvalli hőséget.
Maximálisan ki is használják a svédek a rövid nyarat: programok tömkelege várja a kikapcsolódást keresőket! Én is elmentem Kincsővel egy közeli skanzenba, ahol egész napos rendezvénnyel várták az embereket.
Az egyik program pedig nem más volt, mint fiatalságunk nagy kedvence: Dr. Alban. A hivatalos kezdet előtt „leszakadt” az ég, meg is ijedtem, hogy elmarad a zenei csemege. De szerencsére gyorsan elvonult a viharzóna, és a „Hello Afrika” alatt már hétágra sütött a nap.
Hatalmas élmény volt számomra a koncert, persze az összes slágert lejátszotta a One love-tól kezdve a Sing hallelujah-ig.
Kíváncsi voltam, mi történt vele mostanság, ezért a megbízható lexikonhoz: a Wikipedia-hoz fordultam. Ugyebár Nigériából jött, és Stockholmban doktorált. Csak két évig praktizált Uppsalaban, mint fogorvos, majd átnyergelt a zeneiparba. És a 90-es években ontotta a slágereket, saját kiadót alapított, amely még most is sikeresen működik. Alapított egy discot Stockholmban, amelyet felfuttatott, és mostanában adott el. Legújabban pedig a 90-es évek másik nagy ikonjával, Haddaway-jel forgattak le egy klippet:

 

Állítólag 2010-ben tervezi kiadni legújabb albumát. Arra már Kincső fog csápolni.